Egy fáradt hajnalon félig ébren, félig álmodom,
hogy mindenem ma elhagyom
Nézem, hogy élek s magamra ismerni félek,
ahogy most tükörbe néz a lélek
Megvilágít mindent egyetlen fény, hogy milyen a lény
mennyire magányos szegény
Hát hadd lássa mindazt melyet eltakart, magából elzavart
s a végén szívébe mart